Julius Evola Emberek a romok között című műve a modern világ válságának egyik legkeményebb és legkövetkezetesebb tradicionalista diagnózisa. Nem napi politikai értekezés, nem történeti panaszirat, és nem valamely letűnt korszak restaurációs programja. Sokkal inkább annak vizsgálata, hogy mi marad az ember, az Állam, az autoritás, a hierarchia és a Tradíció eszméjéből egy olyan korban, amelyben a régi formák leomlottak, a magasabb princípiumok elhomályosultak, és a politikai életet mindinkább a tömeg, a gazdaság, az ideológia és a technikai szervezettség erői uralják.

A könyv középpontjában a romok világa áll. Evola számára a „rom” nem pusztán történelmi kép: nem egyszerűen a háború utáni Európa fizikai, politikai vagy intézményi pusztulását jelöli. A rom annak a mélyebb szellemi állapotnak a jele, amelyben egy civilizáció elveszíti kapcsolatát saját eredetével, princípiumaival és fölérendelt rendjével. A modern ember még intézmények, jelszavak, pártok, nemzetek és ideológiák között él, de ezek mögött egyre kevésbé található meg az a belső forma, amely valaha rendet, méltóságot és irányt adott a politikai és társadalmi életnek.

Evola e művében a modernitás alapvető fogalmait veszi célba: a haladás mítoszát, a népszuverenitás demokratikus formuláit, a liberalizmus individualizmusát, a kollektivizmus nivelláló logikáját, a totalitarizmus mechanikus egységét, valamint a gazdaság elsőbbségére épülő világképet. Kritikája azonban nem pusztán politikai. Nem az egyik modern rendszert állítja szembe egy másikkal, hanem valamennyi modern politikai forma mögött ugyanazt a szintvesztést mutatja ki: a politikai szféra elveszíti szakrális és vertikális jellegét, az Állam puszta intézménnyé vagy tömegszervezetté süllyed, az autoritás pedig vagy jogi formalizmussá, vagy demagóg hatalomtechnikává válik.

A mű egyik alapvető kérdése ezért így fogalmazható meg: lehetséges-e a romok között még olyan orientáció, amely nem a modern világ előfeltevéseiből indul ki? Evola válasza szerint igen, de csak akkor, ha a gondolkodás képes visszanyúlni azokhoz az eredetekhez, amelyek megelőzik a modern politikai ellentéteket. A valódi kérdés nem az, hogy konzervatív vagy forradalmi, jobboldali vagy baloldali, liberális vagy kollektivista megoldásra van-e szükség, hanem az, hogy létezik-e még olyan rend, amely a puszta történeti formák mögött álló princípiumokra támaszkodik.

Ebben az értelemben az Emberek a romok között a Tradíció politikai dimenziójának könyve. Evola az Államot nem szerződéses társulásként, nem gazdasági érdekek összehangolásaként és nem a tömeg akaratának kifejeződéseként értelmezi, hanem olyan magasabb rendű formaként, amelynek igazi alapja az autoritás, a hierarchia és az imperium. A valódi Állam nem a társadalomból nő ki alulról, hanem fentről eredő princípiumot jelenít meg: rendet ad, formát szab, és az emberben nem az alacsonyabb, naturalisztikus vagy pusztán anyagi rétegeket, hanem a magasabb képességeket szólítja meg.

A könyv különös jelentőségét az adja, hogy Evola a modern politikai kategóriákat nem azok saját önértelmezése szerint fogadja el. A demokráciát nem egyszerűen képviseleti rendszerként, a totalitarizmust nem egyszerűen erőszakos államformaként, a diktatúrát nem egyszerűen rendkívüli hatalomgyakorlásként, a nemzetet nem egyszerűen történeti közösségként vizsgálja. Minden esetben azt kérdezi: milyen emberképet, milyen rendfelfogást, milyen autoritásfogalmat, milyen szellemi irányt hordoznak ezek a formák? Felfelé vezetnek-e, vagy lefelé? A személy belső szabadságát erősítik-e, vagy az ember alacsonyabb rétegeire építenek? Organikus rendet teremtenek-e, vagy csupán mechanikus egységet kényszerítenek rá a tömegre?

Így a könyv nem egyszerűen politikai állásfoglalás, hanem a politikai fogalmak eredetének és rangjának vizsgálata. Evola számára az Állam, az autoritás, a vezetés, a rend és a hierarchia nem önmagukban vett hatalmi kategóriák, hanem csak akkor nyerik el valódi jelentésüket, ha egy magasabb, személytelenebb és tradicionális princípium kifejeződései. Ahol ez a kapcsolat megszakad, ott a politika puszta igazgatássá, propagandaeszközzé, tömegtechnikává vagy gazdasági érdekek szolgálatává válik. A romok között élő ember feladata ezért nem az, hogy új jelszavakat keressen, hanem hogy felismerje: mi az, ami a romok között is mérceként maradhat fenn.