Julius Evola meghatározó alkotása, „A szexus metafizikája” mélyrehatóan vizsgálja a szexualitás és a metafizika összefüggéseit. Evola a metafizika fogalmát kettős értelemben használja: egyrészt a filozófiai irányzatként, amely az élet végső okait és értelmét kutatja, másrészt a fizikai világon túli dimenzióként, különös tekintettel a szexuális tapasztalatokra.

A könyv eredetisége abban rejlik, hogy Evola a szexualitást és az éroszt nem biológiai, hanem egy magasabb, spirituális szinten közelíti meg. Ez a nézőpont eltér a modern tudományos felfogástól, amely az ember evolúciós eredetét hangsúlyozza. Evola szerint az emberi lényeg azonban nem redukálható biológiai meghatározottságára. A kötet elején kritikai áttekintést nyújt a szexualitás különféle értelmezéseiről, például az örömelvről és a hormonelméletről, majd felvázolja az emberi érosz tradicionális értelmezését.

A mű központi gondolata a nemi princípiumok közötti polaritás, amely a keleti és nyugati hagyományok megközelítésében egyfajta transzcendens állapotba emeli az embert. Az erotika metafizikai magyarázatát az androgünosz mítoszából botja ki, amely Platón „Lakomá”-jából is ismert. Eszerint az emberi lények eredetileg oszthatatlanok és halhatatlanok voltak, az érosz végső célja pedig ezen őseredeti egység helyreállítása.

„A szexus metafizikája” nem csak a szexualitás tudományos vagy hétköznapi értelmezésével foglalkozik, hanem az emberi létezés lényegi kérdéseit boncolgatja, és feltárja a szexualitás spirituális dimenzióit. Ez a mű arra ösztönzi az olvasót, hogy újraértékelje a szexualitás szerepét az emberi életben, és felismerje metafizikai jelentőségét.  

Evola izgalmas és provokatív műve elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek a spiritualitás, a metafizika és a szexualitás tradicioális értelmezései iránt, és mélyebben szeretnének elmerülni az emberi tapasztalat és a transzcendencia kapcsolatában.